A falu története

A település már az őskor végén az utolsó jégkorszak idején is lakott település volt. Litke egyike azon 78 palóc településnek, amelynek IX-X. századi lakosságáról egyes történészkutatók úgy vélekednek, hogy nem a honfoglaló magyarsággal érkeztek az Ipoly völgyébe, hanem csak egyesültek velük, mint a régebben itt élő szkíta, kun, avar törzsek leszármazottai. 

 

A magyar történelem írott emlékei közül egy XIV. század elejéről (1332-1337) való pápai tizedjegyzéken már úgy szerepel a település, mint amelynek önálló plébániája volt. A tatárdúlást a falu népe a környező erdőkbe menekülve vészelte át. A török háborúk során a XIV. század végén minden okiratával együtt elpusztult az ősi plébánia, melyet 1626-ban építettek újjá. A plébánia főhomlokzatának öt ablakát - enyhén kiugró, alul karéjos, fent csúcsban záródó vakolatkeretbe - foglalták. Az ablakokon elhelyezett apácarácsok közül csak egy eredeti. Bejárat az udvarról nyílik. 

 

Az egykori birtokosok, a Koháry grófok 1725-ben 35 szegény számára építették a barokk stílusú menházat, ispotályt. A műemlék épület eredeti homlokzata az idők folyamán erősen átalakult. A földszintes, „L” alakú épület a község központjában, két utcával határolt telekrészen áll. Mindkét szárny udvari részén vaskos pilléreken nyugvó, félköríves árkádok voltak. A nyílásokat 1985-ben befalazták. Udvarát fal veszi körül. Helyiségeit átalakították, régi boltozata csak az épület egyik részén maradt meg.

 

Közvetlen szomszédságában található az 1896-ban telepített és a millenniumra emlékező ligetszerű facsoport, mely a Szent István tér elnevezést viseli. A tér 1976-tól természetvédelmi terület. A facsoport 7 kocsányos tölgye a honfoglaló hét vezért jelképezi. 

 

Litke templomáról már a középkorban említést tesznek, bár az épület az 1688. évi egyházlátogatáskor romokban hevert. A jelenleg is meglévő barokk stílusú római katolikus templomot 1766-ban építették újjá az ősi falakra. A fő- és mellékoltárok, valamint a szószékoltár rokokó stílusúak.  A templomot 1879-ben ismételten helyre kellett állítani. A hajó oldalfalában lizénák között öt barokk keretű ablak helyezkedik el, fő- és északkeleti oldalbejárata egyeneszáródású kőkerettel készült. Szentélye nyolcszöges, falához sekrestye kapcsolódik. Szentélye két-, hajója négyszakaszos, az ötödik szakaszt a karzat tölti ki. Ez két erőteljes pilléren nyugszik. A belső teret csehsüveg-boltozat fedi, berendezéséből a rokokó főoltár, valamint a mellék- és szószékoltár jelentősége emelhető ki.

 

Szintén műemlék épület a XVIII. századi kétszintes barokk magtár, amely az 1945-ben elpusztult Koháry kúria gazdasági épülete volt. A szécsényi ferencesek 1991-ben felújították, és lelkigyakorlatos házként hasznosították. A téglalap alaprajzú épület déli oldalán nyíló bejárata kosáríves, kisméretű, fekvő téglalap alakú ablakai kőkeretesek és vasrácsosak. Az egykori magtárt kontyolt nyeregtető fedi.

 

A századforduló idején 873 fő lakta a falut. 1960-ra már 1.000 fő fölé emelkedett a lakosság száma, mely napjainkra már ismét 1.000 fő alá csökkent. Az elöregedés, lakosságfogyás tényei, a demográfiai hullámvölgy következményei elsősorban a foglalkoztatási gondokra, a munkalehetőség hiányára vezethetők vissza. Sem az 1960-ban alakult Kossuth Mgtsz, sem az egyesüléssel létrejött Ipoly Mgtsz. nem volt képes gazdasági teljesítményeivel lakosságmegtartó tényezővé válni.

 

 

A XX. század első éveiben Litkén is megalakult a Hangya szövetkezet. Ez a szövetkezeti forma a 20. század első felében Magyarországon a kereskedelem egyik meghatározó tényezője volt. A Hangya Termelő-, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet a termelőt a fogyasztóval összekötő kapocs szerepét töltötte be.

 

 Litkéről a Wikipediában